Tűzoltóverseny Győr-Sáráspuszta 2023. 09. 09.
Győr-Sáráson 2023. 09. 09.-én került megrendezésre már kilencedik alkalommal a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkéntes Tűzoltók II. fokozatú versenye. A verseny szervezését és lebonyolítását a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség végezte. A helyszínt biztosította a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A versenyen a körzeti I. fokozatú tűzoltóverseny győztes csapatai jutottak tovább minden kategóriában. Összesen 30 továbbjutott csapatból három csapat nem tudta vállalni a versenyzést, ezért 27 csapat részvételével zajlott a verseny. A versenyt Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke nyitotta meg és egyben köszöntőt is mondott. Kifejezte, hogy külön öröm, hogy ismét ilyen alkalommal tudunk találkozni, az egyesületek részére a versenyzés egy nagyon fontos esemény, társadalmi és szakmai tekintetben egyaránt. Kiemelte, hogy nagyon fontos feladatunk a jövőre tekintetettel, az utánpótlás biztosítása, megerősítése, mely nagyon nehéz feladat számunkra, de 2023-ban a körzeti versenyeken részt vevő 18 év alatti csapatok létszámának növekedése biztató előjelnek számít. Továbbá külön köszönetét fejezte ki a szervezésben és lebonyolításban közreműködők felé. Végül jó hangulatú, balesetmentes versenyzést kívánt a csapatok részére.
Az eredményhirdetéseket megelőzően Galumba Lajos Úr értékelte a versenyt. Örömét fejezte ki a csapatok eredményessége miatt, említést tett, hogy némely esetben nagyon szoros eredmények születtek, de sajnos fordultak elő pontatlanságok is a versenyzés folyamán. Végezetül, pedig gratulált minden csapat részére.
A verseny végén minden csapat oklevelet és serleget, gyermek csapatok esetében az első három helyezettek személyenként érmet is kaptak.
A Megyei Tűzoltó Szövetség az alábbi csapatok részére adott át különdíjat az alábbi kategórikákban:
Legeredményesebb gyermek váltófutás: Osli gyermek fiú,
Legeredményesebb gyermek kismotor fecskendő szerelés, Osli gyermek fiú,
(ahol az első mögött mindössze 0,05 másodperc különbséggel
maradt le Győrszemere gyermek leány csapata):
Legeredményesebb ifjúsági váltófutás: Győrszemere ifjúsági fiú
Legeredményesebb ifjúsági kismotor fecskendő szerelés: Győrszemere ifjúsági fiú
Legeredményesebb váltófutás: Fertőszentmiklós felnőtt férfi
Legeredményesebb kismotor fecskendő szerelés: Fertőszentmiklós felnőtt férfi
A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség az ifjúság nevelés elismeréseként díjat alapított Csáki Károly emlékére, melyet harmadik alkalommal adott át, melyet Kálmán Zoltán Bágyogszovát parancsnoka vehetett át.
A Verseny díjazására az okleveleket, érmeket és a serlegeket a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség ajánlotta fel.