Címlap

Köszöntjük weblapunkon

Tűzoltóverseny Harka 2022.05.21.

 

 

 

Soproni körzetben 2055. 05. 21.-én Harka községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny a csapatok ünnepélyes felvonulásával kezdődött, a megnyitón a csapatokat köszöntötte Árvai Tibor Harka község alpolgármestere és Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Molnár Sándor tű ezredes Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője tartott. A versenyre 20 csapat nevezése érkezett be. Eredmény hirdetéskor Molnár Sándor tű ezredes Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak, melyeket Molnár Sándor tű. ezredes és a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség képviseletében Ragats Péter adtak át.  

A Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat ajánlott fel a legeredményesebb váltófutást teljesítő Und felnőtt férfi csapatának és legjobb kismotorfecskendő eredményt elért Hidegség felnőtt férfi csapata részére. Harka ÖTE különdíjat kapott a szervezésért.

Eredményhirdetést követően a csapatok körében hivatalosan átadásra került Varga József korábbi Hegykő ÖTE parancsnok részére a Magyar Tűzoltó Szövetség által adományozott Szent Flórián emlékérem.

 

Az alábbi eredmények születtek:

 

gyermek fiú:

I.                    Hegykő,

II.                 Nagycenk,

III.              Und,

IV.              Völcsej,

 

 

ifjúsági fiú:

I.                    Hegykő,

II.                 Völcsej,

III.              Harka,

 

felnőtt férfi:

I.                    Und,

II.                 Völcsej,

III.              Répcevis,

IV.              Hidegség,

V.                Fertőrákos,

VI.              Hegykő,

VII.           Harka,

VIII.         Lövő,

IX.              Nagycenk Senior,

X.                Nagycenk,

XI.              Pereszteg,

 

 

felnőtt női:

I.                    Völcsej,

II.                 Harka,

 

Közgyűlés Szlovákia Dunatőkés 2022. 05. 19.

 

 

Szlovákiában az Önkéntes Tűzoltó Szervezet Nagyszombati Megyei Bizottsága közgyűlését tartotta 2022. 05. 19-én Dunatőkés községben, melyre a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke is meghívást kapott. A közgyűlés levezetését Czajlik Jenő alelnök végezte, aki köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve a magyar és cseh küldöttséget. Nadasky Lubos megyei elnök beszámolt az elmúlt időszak tevékenységéről. Megszavazták a következő időszakban végzendő feladatokat, tevékenységeket. Ezt követően a tagszervezetek végezték el beszámolójukat, valamint az öt éves ciklus lejárta miatt megtették személyi javaslataikat és szavazás következett. Aminek eredményeként az új elnök Marta Hurbanisová asszony lett, aki már korábban is töltötte be ezt a feladatkört. Alelnökként továbbra is Czajlik Jenő végzi a feladatokat, titkárként, pedig Jan Blaso. Országos ÖTSZ elnökségébe Tánczos Zoltán személyét egyhangúlag javasolták, aki a felkérést elfogadta. Csehország részéről beszámolót tartott a Cseh Tűzoltó Szövetség Morvaországi vezetője Bc. Zdenka Jandová, Magyar részről, pedig Vécs Pál Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke. A tájékoztatókat követően megállapodás született a további szoros együttműködésről.

 

 

Tűzoltóverseny Petőháza 2022.05.28.

 

 

Kapuvári körzetben 2022. 05. 28.-án Petőháza községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitóján köszöntőt Sallai Péter tű. dandártábornok a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, Barcza Attila Országgyűlési képviselő és Lévainé Soós Klára Petőháza polgármestere tartotta. Eredmény hirdetéskor Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak, melyeket Sallai Péter tű. dandártábornok, Kiss László tű. alezredes a Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője és Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke adtak át. A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat adott át a legjobb 800-as kismotorfecskendő szerelésért, melyet Fertőszentmiklós felnőtt férfi raja és a legjobb váltófutást teljesítő csapatnak, melyet Osli felnőtt férfi csapata vehetett át. Továbbá díjazta összetettben a legjobb 3 csapatot (Fertőszentmiklós felnőtt férfi, Fertőszentmiklós ifjúsági fiú és Osli felnőtt férfi,) és a verseny szervezésért adott át díjat Petőháza ÖTE részére.

 

Az alábbi eredmények születtek:

 

gyermek fiú:

I.                    Osli,

II.                 Fertőszentmiklós,

 

 

ifjúsági fiú:

I.                    Fertőszentmiklós,

II.                 Kapuvár-Garta,

III.              Beled,

 

ifjúsági lány:

I.                    Fertőszentmiklós,

 

felnőtt férfi:

I.                    Fertőszentmiklós,

II.                 Osli,

III.              Vitnyéd,

IV.               Sarród,

V.                Petőháza,

VI.              Vásárosfalu,

VII.           Edve,

VIII.        Kapuvár-Garta,

IX.               Beled,

X.                Enese,

 

 

felnőtt női:

I.                    Fertőszentmiklós,

II.                 Kapuvár-Garta,

Módosítás: (2022. szeptember 11. vasárnap, 09:26)

 

TŰZOLTÓ SZAKMAI TÁBOR (2022)

 A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

és a

Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség


TŰZOLTÓ SZAKMAI TÁBORT HIRDET

 

Letölthető dokumentumok:

Tábori-hirdető

Jelentkezési lap

Nyilatkozat

 

VERSENYKIÍRÁS SOPRONI KÖRZET (2022)

 

 Letölthető dokumentumok:

Életkor igazolás

Nevezési lap

Versenykiírás SOPRONI körzet

Versenyszabályzat

 

IX. Országos és nemzetközi CTIF kapocskupa verseny Tótkomlós 2022. 04. 23.

 

 

Tótkomlóson 2022. 04. 23.-án került megrendezésre a IX. országos CTIF tűzoltó kapocskupa verseny. A verseny kezdetén tájékoztatót tartott és köszöntötte a versenyző csapatokat és érdeklődőket Nagy Sándor Tótkomlós ÖTE parancsnoka. Majd a sorsolás alapján megkezdődtek a versenyszerelések a 9 csapat között, amiből 3 női, 6, pedig férfi csapat volt. A verseny során kezdetben minden csapat kettő szerelést hajtott végre, majd az eredmények alapján megkezdődött az egymás elleni kieséses verseny. A verseny végén a csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak. Az értékelést Nagy Sándor végezte el. A záró ünnepi beszédet Dobson Tibor tű vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke mondta, majd a díjakat közösen adták át Kiss András Zoltán tű. dandártábornokkal a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójával. Kategóriánként a nap folyamán legjobb időeredményt teljesítő csapatok vihették haza a vándordíjat, azaz a kapocskupát, amit Vértessomló női és Fertőszentmiklós férfi csapata birtokolhat a következő versenyig. A verseny jó hangulatban zajlott le.

 Képek az eseményről ITT!

Az alábbi eredmények születtek:

 

 

felnőtt férfi:

I.                    Vértessomló ÖTE

II.                 Fertőszentmiklós ÖTE,

III.              Békéssámson ÖTE,

IV.              Gyúró ÖTE,

V.                Nagycenk ÖTE,

VI.               Tótkomlós ÖTE,

 

felnőtt női:

I.                    Tótkomlós ÖTE,

II.                 Vértessomló ÖTE,

III.              Fertőszentmiklós ÖTE,

 

 

VERSENYKIÍRÁS KAPUVÁRI ÉS CSORNAI KÖRZET (2022)

 

 

Letölthető dokumentumok:

Életkor igazolás

Nevezési lap

Versenykiírás KAPUVÁRI körzet

Versenykiírás CSORNAI körzet

Versenyszabályzat

 
Ki olvas minket
Oldalainkat 14 vendég böngészi
Időjárás