Címlap

Köszöntjük weblapunkon

Tűzoltóverseny Hegykő 2019.06.08.

 

Soproni körzetben 2019. 06. 08.-án Hegykő községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitójával közösen került megemlékezés az egyesület 130 éves évfordulójára a helyi tűzoltó szertárnál, ahol köszöntőt Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Hegykő alpolgármestere és Molnár Sándor tű alezredes Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője tartott. A megemlékezés során emléktárgyak átadására is sor került. A megnyitón a helyi plébános által megáldásra került az évfordulóra állítatott kopjafa és a 130 éves jubileum alkalmából a helyi egyesület. A megnyitót követően a helyi tűzoltó zenekar kíséretével a versenyző csapatok felvonultak a verseny helyszínére. A versenyre 23 csapat nevezése érkezett be. Eredmény hirdetéskor Sári Ákos tű alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatóhelyettese mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak, melyeket Sári Ákos tű alezredes, Molnár Sándor tű ezredes és Vécs Pál elnök adtak át. A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat adott át a legjobb 800-as szerelést és legjobb váltófutást teljesítő csapatnak, melyeket mindkét esetben Völcsej felnőtt férfi csapata vehetett át. Továbbá díjazta összetettben a legjobb 3 csapatot (Völcsej felnőtt férfi, Hegykő felnőtt férfi és Hidegség felnőtt férfi,) és verseny szervezésért adott át díjat és egy „C” tömlőt Hegykő ÖTE részére.

 

Az alábbi eredmények születtek:

Bővebben...

 

Tűzoltóverseny Osli 2019.06.01.

 

Kapuvári körzetben 2019. 06. 01.-én Osli községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitóján köszöntőt Sallai Péter Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, Ivanics Ferenc a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke és Fodor József Osli polgármestere tartotta. A megnyitón a helyi plébános által megáldásra kerültek a versenyző csapatok, felszerelések és 130 éves jubileum alkalmából a helyi egyesület. A versenyre 25 csapat nevezése érkezett be. Eredmény hirdetéskor Rácz Imre tű ezredes, Kapuvár Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak, melyeket Rácz Imre tű alezredes és Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke adtak át. A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat adott át a legjobb 800-as szerelést és legjobb váltófutást teljesítő csapatnak, melyeket mindkét esetben Fertőszentmiklós felnőtt férfi csapata vehetett át. Továbbá díjazta összetettben a legjobb 3 csapatot (Fertőszentmiklós felnőtt férfi, Vitnyéd felnőtt férfi és Osli felnőtt férfi,) és verseny szervezésért adott át díjat és egy „C” tömlőt Osli ÖTE részére. Fodor József további különdíjakat adott át a helyi versenyző csapatoknak és meghívott Szlovákiából érkező vendégcsapat részére.

Képek az eseményről ITT!

Az alábbi eredmények születtek:

Bővebben...

 

Péruska Mária Zarándoklat

 Kedves Zarándoktárs!

 

 

Csatoltan küldöm a július 07-i, Péruska Mária zarándoklat forgatókönyvét. ITT TÖLTHETŐ LE!

 

Az alábbiakban a lebonyolítással kapcsolatos információkról és ezzel kapcsolatos határidőkről tájékoztatom.

A múlt évben bevezetett változás idén is érvényes, mely szerint Dumovits atya plébánosként nyugdíjba vonult, Plébániai kormányzóként működik. Ebből következően korlátozottak a lehetőségei, így az egyházközség nem tudja biztosítani tömegesen az étkezésihez biztosított hozzájárulást. Ergo a teljes összeget kell fizetni minden résztvevőnek, s a szervezetek vendégeinek is. (Ezt a szervezet átvállalhatja.) Kivételek: Fővédnök, miséző atyák, mentők, szolgálatot teljesítő rendőrök, önkéntes rendezők és akiket Dumovits atya bevon ebbe a körbe. (ők VIP jegyet kapnak)

 

Az ebéd ára: 900 Ft. -/fő.

 

 A szervezetek saját vendégeinek térítési díjáról is kötelesek gondoskodni.(ebéd: Bográcsgulyás, kenyér bor, ásványvíz.) Ezen kívül a büfében csapolt Dreher sört, Soproni üveges sört, üdítőt, kávét lehet vásárolni.

 

Megjegyzés: Ebédosztás két helyszínen lesz. Nem lesz kiszolgálás. Mindenki jegy ellenében- önkiszolgáló módszerrel- kap ebédet. A vendégek, szolgálatban lévők és segítők VIP jeggyel.

 

A félreértések elkerülése érdekében nem számítanak VIP személynek a zarándoklatot szervező szervezetek helyi, megyei vezetői.  Az országos vagy regionális felettes szervek vezetői, VIP személynek számítanak, (név-és titulus szerint köszöntendők) - de étkeztetésükről a meghívó szervezet gondoskodik.

 

A pénz befizetését a zarándoklatra történő érkezéskor-a plébánián- Horváth Zita úrhölgynek, kell borítékban átadni, aki ennek fejében jegyeket ad. A borítékra feltétlenül írják rá a szervezet nevét, a létszámot és az átadott összeget. Az ebédnél minden szervezet együtt foglalhat helyet a kijelölt helyen. (Az asztalokra ki lesz írva a szervezet neve és létszáma).  Minden szervezetnek annyi étkezési jegyet kell kifizetnie, amennyit előre rendelt. Helyszínen és 24-e után nem módosítható! Természetesen érkezéskor plusz jegy-korlátozott számban- igényelhető.

 

A zarándoklat zavartalan és sikeres lebonyolítása érdekében – 2019. június 24- ig (hétfő) - a következő információkat küldjék meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  e-mail címre. A visszajelzéseket kizárólag írásban tudom elfogadni! Érdeklődni viszont a +36 20 223 4476-es mobilon bármikor lehet. Kérem a határidő pontos betartását, mivel a késve érkezett információkat már nem áll módomban elfogadni.

 

A kért információk:

 

1.     A szervezet hány fővel vesz részt-vendégeivel együtt- a zarándoklaton, ebből hány fő igényel ebédet.

2.     A rendező szervek részéről várható-e védett személy.

3.     Meghívtak-e olyan országos, regionális vezetőt vagy közéleti személyt, akit név szerint is kell köszönteni.

 

Megjegyzés: A vendégek meghívásáról minden szervezet maga gondoskodik. Igény szerint küldhetünk központilag is meghívót, de ebben az esetben azonnali visszajelzést kérek, de legkésőbb június 17-ig, név, titulus, szervezet, és e-mail cím megjelölésével. A rendezőszervek vezetőit meghívom, de kérem, hogy szóban előtte mindenki tájékoztassa őket a forgatókönyv alapján!

 

A megbeszélésen, ha egy szervezettől többen voltak jelen, ne külön küldjék el a kért információkat, hanem, összesítve.

 

FONTOS: a helyszínre a rendezők járművei mellett, csak VIP és sorszámmal ellátott autók hajthatnak be. Kérem, hogy ezt is jelezzék, hogy hány VIP feliratot küldjek, illetve érkezéskor a plébánián is átvehető. A kérelmeknél önkorlátozást kérek

Külön is kérem a két megye Tűzoltó Szövetségeinek a vezetőit, hogy az Önkéntes Tűzoltó Egyesületeket is minél nagyobb számban szíveskedjenek mozgósítani!

 

László Attila ny. alezredes urat külön kérem, hogy a Bajtársi Szövetséggel kapcsolatban álló szervezeteket tájékoztatni (Forgatókönyvet is küldjön) és meghívni szíveskedjen! Az esetleges új információkról tájékozasson!

 

 

Győr, 2019-06-01                                                                 Üdvözlettel:

 

                                                                                                   Fehér Imre

                                                                                         ny. határőr őrnagy, elnök

                                                                                              Világi főszervező

 

Tűzoltóverseny Bogyoszló 2019.05.18.

 

Csornai körzetben 2019. 05. 18.-án Bogyoszló községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitóján köszöntőt Sallai Péter Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság igazgatója, Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke és Varga Imre Róbert Bogyoszló polgármestere tartotta. A megnyitón került átadásra 50 éves tűzoltó és 30 éves parancsnoki szolgálatért oklevél és jutalom Kiss Gábor Bágyogszovát ÖTE tűzoltójának. A versenyen 42 csapat vett részt. Eredmény hirdetéskor Rácz Imre tű ezredes, Kapuvár Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak. A Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat ajánlott fel a legeredményesebb váltófutást Bágyogszovát felnőtt férfi és kismotorfecskendő eredményt elért Bogyoszló felnőtt férfi csapata részére. Bogyoszló ÖTE különdíjat és egy „C” tömlőt kapott a szervezésért.

Valamint összetettben a három legeredményesebb csapat került díjazásra:

Összetett eredmények:

I. Csorna felnőtt férfi

II. Rábacsanak felnőtt férfi

III. Bogyoszló felnőtt férfi

 

Az alábbi eredmények születtek:

Bővebben...

 

Elindult a BM OKF Instagram oldala!

 

Tisztelt Kollégák!

Örömmel tájékoztatunk mindenkit arról, hogy elindult a BM OKF Instagram oldala, amelyet ezen a linken tekinthetnek/tekinthettek meg:

https://www.instagram.com/katasztrofavedelem_hivatalos/

Az új internetes felülettel az a célunk, hogy a katasztrófavédelem eddig ismeretlen arcát, kulisszatitkait, izgalmas, megható vagy megdöbbentő eseményeit, sokoldalú munkatársait minél több embernek megmutassuk. Ezen a csatornán képekkel, videókkal és rövid szövegekkel kommunikálunk, amelyhez kérjük és várjuk a kollégák segítségét is.

Kérjük, hogy támogassák/támogassátok a törekvésünket izgalmas, szép, beszédes, akciódús vagy megható pillanatokat rögzítő fotókkal.

Amennyiben olyan fotót készítenek/készítetek, amely alkalmas arra, hogy a katasztrófavédelem munkáját bemutassa, vagy szellemes, esetleg megható pillanatokat rögzít, kérjük, juttassák/juttassátok el hozzánk, az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre.

Kérjük pár szóban tüntessék/tüntessétek föl a kép készítőjének a nevét, és azt is, hogy hol, milyen apropóból készült a fénykép.

Az Istagram felület oldottabb, könnyedebb kapcsolatot teremt a követőkkel, a törekvésünk is az, hogy minél közvetlenebbül és minél színesebben kommunikáljunk a szervezetünkről, lehetőség szerint mind több fiatalt megtalálva.

 

Üdvözlettel:

Újhegyi Katalin

szolgálatvezető

OKF Kommunikációs Szolgálat

 

Tűzoltó Szövetségek találkozója Fertőszentmiklós 2019.05.17-18

 

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség találkozót szervezett Fertőszentmiklóson szlovák, cseh és magyar Tűzoltó Szövetség részére. A találkozó a tűzoltószertárában került megtartásra, melynek kezdetén köszöntőt Vécs Pál Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Czajlik Jenő Nagyszombat megye tűzoltóparancsnoka mondott. A delegációban köszönthettük továbbá Nadasky Lubos járási elnököt, Nagy Béla Úrat a Szlovák Önkéntes Tűzoltók korábbi főparancsnokát, Jan Blaso Nagyszombat járás titkárát, a Cseh Tűzoltó Szövetség Morvaországi vezetőjét Bc. Zdenka Jandovát és Bucsány község parancsnokát. Az érintett felek beszámoltak saját tevékenységükről, tűzoltók fejlődési lehetőségeiről. Az első napon sor került a fertődi Eszterházy kastély megtekintésére, majd vacsora után kötetlen beszélgetésre került sor. A második napon a delegáció haza indulás előtt ellátogatott Győrújbaráton megrendezésre kerülő I. fokozatú vizes versenyre.

 

2019. évi Sopron körzeti I. fokozatú gyermek, ifjúsági, felnőtt önkéntes és létesítményi tűzoltóversennyel kapcsolatos tudnivalók

 

Versenykiírás

Nevezési lap

Életkor igazolás

Versenyszabályzat (a 2017-ben kiadott 2. módosítás alapján)

 
Ki olvas minket
Oldalainkat 38 vendég böngészi
Időjárás